|
2005. január 26., szerda
15:45 - Ma
Hát hol is kezdjem a mai napomat, na jó, kezdem az elején. Reggel hétkor keltem, fel, ami korai időpontnak tűnhet, de én nem szoktam sokáig aludni, úgyhogy ez teljesen megszokott nálam. A nap jól kezdődött, mert kinéztem az ablakon és esett a hó :) , és még most is esik :) ! Ezután finom kocsonyát reggeliztem, majd kimentem, hogy ezt ledolgozzam, és vagy fél órán át kotortam a havat. Ez nagyon jó móka volt. Aztán siettem a Corvinba! 10-től megnéztük (Én + Öcsém + Kriszti) a Nemzet Aranya című filmet. Egy tipikus akciófilm volt, de tetszett, mert látványos volt, jó volt a története és jók voltak a szereplők is. Talán az egyetlen negatívum az volt, hogy nagyon hosszan elhúzódott a kincs megtalálása, és a végefelé kezdett fárasztó lenni, hogy mindig jött egy újabb rejtélyes kulcs, de kincs nincs sehol. Aztán voltam használt cd boltban, és vettem egy cd-t. Aztán hazajöttem. Most msn-ezek, tévézgetek + ilyenek, aztán este megyek globba, mert valami osztálytalálkozó-szerűség lesz, és már nagyon rég nem találkoztam néhány emberrel!!!
2005. január 25., kedd
21:41 - A Felszabadulás Napja :)
A mai napot, nevezetesen január 25-ét hivatalosan is szeretném a BCE-sek függetlenségi napjának kinevezni, ugyanis mától kezdve az idejárók (mint például én is :)) felszabadultak a gonosz és elnyomó egyetemi rezsim vizsgaidőszaka alól! Érthetőbbre fogva ma véget ért a vizsgaidőszak a közgázon! Nem siettem el a dolgokat, így mára maradt még az utolsó vizsgám, ami egyben az első UV-m is volt. Eredmény csak csütörtökön lesz, úgyhogy akkor be kell még mennem, de most nem ezzel foglalkozom, hanem a jövőbe tekintek, hisz suli legközelebb 7-én lesz. Most, hogy a vizsgáknak a lelkem hasonló átalakuláson megy végbe, mint Frodónak, újra látom az élet szépségeit és minden jónak tűnik, mert már nem piszkálnak bele a vizsgák rémei! Szóval az egy vizsgaidőszak letudva, és újra boldog idők köszöntenek Középfölde népére. Sok mindent elterveztem még az átkos rendszerben (vizsgaidőszak :)), hogy ezt + azt fogok csinálni, de ma délután, ahogy hazaértem, semmihez se volt kedvem. Így fordulhatott elő, hogy rendet tettem egy szekrényemben, és kb. 5 kilónyi régi újságot és dobozt tömörítettem össze újrafelhasználás céljára. A következő tettem a Karib Tenger Kalózai-nak a megnézése volt! Ez a programpont tetszett. Ezután még csináltam ezt-azt, de a csúcspont még hátra volt. A rendezgetés közben előkerült néhány olyan dolog, aminek sohasem szabadott volna, nevezetesen megtaláltam a TNT-től a Bomba című albumot kazettán, amit még általános iskolában vettem meg, és akkor eléggé kedveltem. De ami ezután jött... bele is hallgattam. Szédületes volt a felismerés: a mostani számaikhoz képest sokkal mókásabb volt a szöveg (némelyiken tényleg röhögtem) és a hangszerelés is tök másmilyen volt, és azok a rap betétek, az maga volt a csúcs. Ezután az extázis után úgy gondoltam, hogy ezt meg kell osztanom a nagyvilággal is, meg amúgyis régen írtam már. Egyébként ma hasznos dolgokat és csináltam, sőt mondhatom, hogy pozitív lett a napi mérlegem, mert amit akartam, azt szinte mindent el tudtam intézni. Vagyis vizsga után a Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék titkárságán, kb. 50 másik index közül előkerítettem a sajátomat, amit alá is írtak, és még a beletűzött UV csekk is megvolt. Ezután átrobogtam A TO-ra, ahol a csekkért cserébe kaptam egy pecsétet. Szerintem rosszul jártam, mert 1000 forint egy teljesen puritán, hétköznapi UV pecsétért sok. No, de legalább ez is megvolt. Ezután elmentem a közeli DM-be, ahol nagyon jó üzletet csináltam, mert volt leértékelve macskakaja, így két csomagnyit vettem belőle. Hazafele menet még beugrottam a Hervisbe és vettem magamnak egy sapkát, szerintem egész pofásan néz ki :) ! Miután hazaértem beiratkoztam a Neptunon keresztül a következő félévre, és bár elsőre hibaüzenetet kaptam, másodszorra sikerült! Hát kb. ennyi, ami most eszembe jutott! Hamarosan kezdődik a South Park, úgyhogy megyek! 2005. január 21., péntek
16:30 - Play with Tonyó
Halihó! Netezgetés közben találtam egy játékot! Tök érdekes, csak az a gond vele, hogy én még mindig nem tudtam végigjátszani, talán nektek sikerül, hát íme: Play with Tonyó ! Nem is tudom ki készítehette :) ! 2005. január 20., csütörtök
13:42 - Ha egy Lambo villogni kezd!
Egy kis érdekesség! Olasz autópályarendőrség! 13:40 - One more time...
One more time we celebrate... legalábbis a dalszöveg szerint, én is ezt terveztem mára, az utolsó vizsga utánra. Ez azonban nem sikerült maradéktalanul (sóhaj). De addig végülis igaz, hogy One more time...! Szóval ma lett volna az utolsó vizsgám, és ma ért volna véget az első vizsgaidőszakom. Szóval elért engem is az UV-sugárzás :) ! A bukta ellenére nem vagyok összeomolva (ez jó hír). Valahogy sejtettem, hogy nem fog sikerülni, kevésnek egy nap arra, hogy a teljes félévnyi civilizációtörténet anygaot megtanuljam. A problémát csak fokozta, hogy a három esszékérdésből az egyiket nem is vettük órán, és ugyebár könyvünk nem volt ehhez a tárgyhoz. Na jó nem keresek kifogásokat, most már legalább nem érhet olyan szégyen, hogy egy UV-ém sincs egyetemi éveim alatt :) ! Szóval repeta kedden, most megyek és "megeszem, amit főztem"! One more time...
2005. január 17., hétfő
13:29
Felettébb viccesnek találom jelnelegi helyzetemet: A vizsgaidőszak során minden tantárgyamat szerettem és utáltam is. Hát ez a kettőség elég antagonisztikusnak tűnhet, úgyhogy most ezt igyekszem feloldani. Szóval még a vizsgák kezdetén egytől-egyig nehéz szívvel (kis undorral) tekintettem minden tárgyra. Ez azonban hamar megváltozott, amikor elkezdtem tanulni valamelyiket az undor gyűlöletté alakult, míg a többi tárgyra kedvesebbé és egész könnyen leküzdhetővé vált! Nem sokáig, ahogy túl voltam a vizsgám, már nem is utáltam az adott tárgyat, de a következőt elkezdtem gyűlőlni! Nyugtassatok meg, hogy ez mással is így van, vagy hogy legalább ragályos! Nagyon hívogatóan süt a nap... A körülmények nem adottak a tanulásra... Vajon ez meghatná a vizsgáztatót? Félek nem, de mégis ki kéne találni egy jó taktikát, hogy a holnapi vizsga jól sikerüljön! Na megyek is ezen gondolkodni...
2005. január 15., szombat
20:28 - színek
Bár senki sem kérdezte, azért leírom, hogy miért is olyan színek az oldal tetején lévő négyzetek, amilyenek. A zöld fehér piros (gondolom mindenki tudja), hogy Olaszország zászlajának színei. És hogy miért is raktam ki ide, ennek azon egyszerű oka van, hogy imádom Itáliát! A fekete és a fehér kedvenc foci csapatom színei, ha valaki esetleg leküzdhetetlen vágyat érez, hogy megtudja melyik ez, akkor elárulom: Juventus. Véletlenül egy olasz csapatról van szó. :) A szürke és a sárga/narancs meg éppenséggel a kedvenc színeim! Hát nagyjából ennyi. A tudás hatalom, most már legalább ennek is birtokában vagytok! :)
20:20 - jelentés
Jelentem véglegesedett a blog kinézete, egyelőre semmi radikális változtatást nem tervezek, persze, azért egy két dolog, link / kép még biztos felkerül rá. Viszont a feltettem sok-sok linket az oldalra, így néhány ismerősöm blogjába is betekintést nyerhettek. Külön üdvözlöm Bellumot, minthogy eddig ő a legfiatalabb blogos közöttünk! :) Mellesleg a bloggal kapcsolatos pozitív változások, nem terjednek ki rám, és jelentem, hogy egyre rosszabb állapotba kerülök a sok szociológiától! Hamarosan eljön egy pont, ahonnan lehet hogy nincs visszaút, és olyat teszek, amit még megbánok ... KI FOGOM DOBNI A SZOC KÖNYVET AZ ABLAKON!!! Persze ezt jólenne majd csak a keddi vizsga után megtenni... Nem biztos, hogy tudom tűrtőztetni magamat addig. :) Kitartás minden vizsgázónak!!!
2005. január 14., péntek
14:23 - gondolatok
Egy ismert dalszöveg szerint "az ész a fontos, nem a haj". Úgy látszik ez nálam fordított arányban van jelen, olyformán, hogy haj az van, de egyre inkább úgy érzem, hogy ész annál kevesebb. Persze annak azért örülök, hogy legalább hajam van. Szerintem írtó hülyén néznék ki kopaszon, bár ki tudja... Tanultam egy új szót: posztadoleszcencia! Lehet találgatni, vajon milyen tantárggyal kapcsolatos és mit jelenthet? Mára mellesleg havazást ígértek, ehhez képest, ha kinézek az ablakon rövid idő alatt jelentős látáskárosodást szenvedek, mert nemhogy egy fél felhő sincs az égen, de a nap erősen süt... Ennyit erről a télről, hát hol a havazás? Igazság ez? Nyáron nincs nyár, mert nem süt rendesen a nap, télen nincs tél, mert süt a nap és nincs hó. Kezdem azt gondolni, hogy tényleg megbolondult a Föld időjárása, nem lesz ez így jó! Havat akarok...
14:12 - Második bejegyzés
Rájöttem, hogy nem olyan könnyű az egyetemista élet, mint eddig volt. December közepéig semmi baj nem volt vele, bár egy kicsit nehézkesen indult, és talán az első hónap után nem voltam felhőtlenül boldog, hogy ide kell járnom. Aztán fokozatosan egyre több embert ismertem meg, és már a neveiket is sikerült nagyjából memorizálni. Az órákon is egyre jobb lett a hangulat, úgyhogy kezdtem élvezni az egészet. Ebben persze nagy szerepe volt annak is, hogy hirtelen tengernyi (legalábbis a gimihez képest tengernyi) szabadidőm lett. Számonkérések nem igazán voltak, így én se nagyon igyekeztem a rendszeres tanulás fenntartására, majd rövid időn belül teljesen hanyagoltam eme tavékenységet. Szóval jártam moziba, táncolni, ide-oda és nem utolsó sorban vissza a régi suliba. Hiába az új suli, új ismerősök, nehéz és talán lehetetlen a végleges elszakadás (legalábbis számomra). És persze jó érzés volt, hogy nemcsak nekem hiányoztak a suliba járó emberek, hanem, amikor bementem (bemegyek) még most is megismernek, és el tudunk beszélgetni/hülyéskedni mindenféléről. De eljött a december, ha belegondolok oltári gyorsan eltelt fél év, sokkal gyorsabban, mint eddig bármikor. Szóval december, ami alapból az egyik kedvenc hónapon, de valahogy ez most más volt. Az iskolákban eljött a jól megérdemelt téli szünet, ezzel szemben nekem eljött az első vizsgaidőszak. A 18 év alatt jól megszokott karácsonyi pihenés (henyélés :)) helyett 6 vizsga állt előttem. Szörnyű és leküzdhetetlen akadályként tornyosultak elém a vizsgák, és én nagyon fenyegetve éreztem (érzem) magam a sok többszáz oldalas könyvre tekintve. Hamar eljött az első vizsga... analízis, talán a legparásabb tantárgyunk volt. De sikerült, méghozzá elsőre. Eztuán begyorsult a dolog, szoros egymásutánban jött a többi vizsga is: statisztika, politikatudomány és informatika. És most elértünk a mosthoz, tehát a mostban vagyunk. Még két vizsga van hátra. Érdekes a vizsgák számának csökkenésével egyre jobban szenvedek, pedig akár azt is mondhatnám, hogy jó esetben egy hét múlva vége, és újra a boldog és jó egyetemi lét kezdődik, de ez még messzinek tűnik. Asszem ideje visszatérnem a könyv mellé... És aki hasonló cipőben jár, mint én, annak is sok sikert, már nincs sok hátra!!!
2005. január 13., csütörtök
17:59 - A legelső bejegyzés :)
Hát ez lenne az első bejegyzésem. Szóval magamról: Djuri vagyok. Na erről ennyit, gondolom, ha valaki elvetődik erre a lapra az elsősorban ismerős lesz. Ők meg úgyis ismernek, nem kell nekik bemutatkoznom, megaztán nem is tudnék semmi különöset írni. A hülyeségeim meg úgyis ki fognak derülni az írkálmányaimból. Képet nem fogok betenni magamról, ennek azon egyszerű oka van, hogy ha egy idegen mégis idetéved, nem akarom elrémíteni a blogtól, esetleg fizetni a kórházi számláit, ha valami erős sokkot kap. Félretéve a hülyeséget, azért kezdetem el blogozni, mert jónéhány haverom ezt teszi, és ők élvezik. Gondoltam nekem is biztos tetszene, megaztán néha jólesik leírogatni pár dolgot, mégha nem is vagyok a szóforgatás nagy mestere. Hát így elsőre ennyit. Aztán remélem lesz folytatása... |

